Hány tonnát nyom az emberiség?

Az észak-amerikaiak teszik ki a földlakók tömegének egyharmadát, állapították meg brit kutatók. Míg egy átlagos ember 62 kilót nyomott 2005-ben, addig egy amerikai 80,7 kiló volt.

Az elhízás komoly egészségügyi kockázatokkal jár, és nemcsak egyéni, hanem globális szinten is fontos probléma. Egy új felmérés szerint ráadásul környezetvédelmi-fenntarthatósági gondokat is jelenthet a túlsúly, hiszen a kövér emberek több élelmiszert és energiát igényelnek, mint a soványabbak. (A túlsúlyosak testének mozgatása több erőforrást emészt fel, de még pihenés közben is több energia kell nekik.)

Az ENSZ becslései szerint 2050-re kilencmilliárdra nő a Föld népessége, így az emberiség eltartásához egyre több erőforrásra van szükség. Éppen ezért nagy a jelentősége annak, hogy egy-egy ország lakossága mennyire "súlyos", pontosabban: mennyire túlsúlyos.



A London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatói legújabb vizsgálatukban megállapították, hogy miközben Észak-Amerikában csak a bolygó népességének 6 százaléka lakik, addig a kontinens az emberiség 287 millió tonnás össztömegéből 34 százalékkal részesedik. Az amerikaiak ugyanis rendkívüli módon el vannak hízva a bolygó más térségeinek lakóihoz képest. A Földön élő emberek átlagsúlya 62 kiló volt 2005-ben, míg egy tipikus észak-amerikai 80,7 kilót nyomott.

Mindeközben Ázsia - ahol a Föld lakosságának 61 százaléka él - lakóinak összsúlya csak 13 százalékát teszi ki az emberiség össztömegének.

A brit kutatók számításai szerint, ha minden országban elérnék az amerikaiak testtömeg-indexét, akkor ez 58 millió tonnás pluszt jelentene, ami 935 millió jelenlegi "világátlag-ember" súlyának felelne meg.

A szakemberek az ENSZ, a WHO (nemzetközi egészségügyi szervezet) és a USAID (amerikai segélyszervezet) 2005-ös, felnőttekre vonatkozó adatait összesítették. Eredményeiket a BMC Public Health nevű tudományos lapban tették közzé.

'

Hírek a Nagyvilágból

A déli harangszó rejtélye
Általános vélekedés, hogy a déli harangszó évszázadok óta Hunyadi János nándorfehérvári diadalát hirdeti. ..
Bovebben...

Kiszámíthatatlan globális vízkészlet
A vízháztartást vizsgáló különböző globális modellek és a mért adatok között jelentős különbségek mutatkoznak ...
Bovebben...

Milliókkal végez évente a tunyaság
A világ felnőtt lakosságának harmada fizikailag inaktív, a passzív életmód évente ötmillió ember életét követeli...
Bovebben...

A keresztes hadjáratok nyomai a mai Vajdaság területén
Az érett középkor egyik jelentős korszaka a keresztes hadjáratok kora: a bátor, a lelkes, az önfeláldozó lovagok ideje...
Bovebben...

Hány tonnát nyom az emberiség?
Az észak-amerikaiak teszik ki a földlakók tömegének egyharmadát, állapították meg brit kutatók...
Bovebben...



Magyar hu
Srpski rs
English en
Deutsch de